BEVEZETŐ
„Jó szóval oktasd, játszani is engedd...”

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség tagkönyvtárainak tevékenységét közös gondolkodással, egységre törekvő koordinációs szerepével, a közös projektek forrásainak megteremtésével tudta és tudja támogatni. Ennek köszönhetően 2006-tól minden évben egységes tematika alapján kerül sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire. Az évente változó, de egymásra épülő témák, a különböző korosztályok eltérő igényeire és érdeklődésére, a bennünket körülvevő gyors változásokra figyelés tette a szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozatává ezt a kiemelt projektet.

A 18 éves hagyományra visszatekintő Országos Könyvtári Napok a hazai könyvtári rendszer összehangolt működésének kiemelt értéke, a könyvtáros szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozata. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség az országos programokat a tagkönyvtárak javaslata alapján összeállított tematika alapján szervezi, melyhez október első hetében minden magyarországi köz- és szakkönyvtár csatlakozik. A rendezvények célja a könyvtárak széleskörű szakmai összefogásával az intézmények társadalmi felelősségvállalásának erősítése, olyan különleges könyvtári programok megszervezése, mellyel felhívjuk a figyelmet a kulturális alapértékekhez és az információhoz való hozzáférés széleskörű lehetőségeire.

A 2024. évi Országos Könyvtári Napok célja az elmúlt évek fontosabb települési könyvtári fejlesztéseinek, illetve olyan jó gyakorlatoknak a bemutatása, amelyek kifejezik a könyvtárak szerteágazó tevékenységét, sokszínűségét, a gyűjtemények kapcsolódását a minket körülölelő természeti és társadalmi környezethez, – legyen szó a természettudományi ismeretekről, a kulturális örökség megőrzéséről, az emberi kapcsolatokról, a generációk együttműködéséről. Az idei kampány lehetőséget ad a játékosságra, a könyvtárak új játéktári szolgáltatásainak bemutatására, népszerűsítésére is.

Ennek jegyében alakítottuk ki a 2024. év kampányhetének szlogenjét és témáit:

A négy elem: Föld-Víz-Tűz-Levegő
2024. szeptember 30 - október 6.

Az egy hét alatt változatos programokkal találkozhatnak az érdeklődők a könyvtárakban:
  • FÖLD-JÁTÉK-KÖNYV, AZAZ A FÖLD NÉPEINEK JÁTÉKAI
    Programjavaslatok: Társasjátéktörténet az ókortól napjainkig. Ókor és középkori játékok elkészítése, kipróbálása: diótorony, go, dáma, malom, sakk, kártya, kockajátékok és társai.
    Tárgyszavak: barlangkutatás, régészet, fazekasság, sport
    Különprogram: Hozd be a Te, szüleid és nagyszüleid kedvenc játékait, amelyből vasárnapra kiállítást szervezünk.

  • (K)VÍZ - KÖNYVTÁRAK AZ EGÉSZSÉGÉRT
    3K - Könyvtári kvíz kavalkád
    Programjavaslatok: Kvízdélután a játék jegyében. Téma: az ívóvíz fontossága, a folyóvizeink tisztasága, környezetvédelem
    Tárgyszavak: környezetvédelem, ivóvíz, vízi sportok, vízirendészet

  • TŰZ ÉS VÍZ? - Generációk játékai
    Programjavaslatok: Játsszunk a nagyiékkal! Nagyszüleink játékai - emlékszel még? Az egyszerű játékok világa. Vendégeink a helyi nyugdíjas, hagyományőrző klub tagjai
    Tárgyszavak: tűz, tánc, extrém sportok, tűzzománc, üvegfújás

  • EGYÜTT, EGYMÁSÉRT - Játékok partnerségben
    Programjavaslatok: Találjunk településünkön olyan embereket, akik szívesen játszanak. Vagy működik már Társasjáték klub? Abban az esetben vegyük fel velük a kapcsolatot és tartsunk együtt egy társasdélutánt a könyvtárban!
    Tárgyszavak: társasjáték, partnerség, együttműködés, közösség

  • LEVEGŐ - JÁTÉK ÉS MESE A SZABADBAN
    Programjavaslatok: Túrázással egybekötött játékok a szabadban. Fedezzük fel a szabadtéri játékok világát!
    Akadályversenyek, népi játékok, sárkányeregetés, mese akadályverseny a településen: állomások, kincskeresés, stb. ...
    Tárgyszavak: repülés, ejtőernyőzés, csillagászat, légtorna

  • 2024. október 6. vasárnap
    Könyves vasárnap - Játék az elemekkel Programjavaslatok:Játékkiállítás a könyvtárban, legyél Te az idegenvezetőnk! Mesélj a tárlaton bemutatott kedvenc játékodról, majd próbáljuk ki együtt!
    Van kavicsod? Van festéked? Van egy nagyméretű lapod? Akkor készítsünk amőbát! Legyen ez a saját készítésű társasjátékok napja!

Napjaink könyvtárai a különböző társadalmi csoportok potenciális találkozóhelyeként is funkcionálnak, erősítve ezzel a részvételt, a kapcsolatok építését és erősítését, a közösségépítést és -formálást, valamint a társadalmi kohéziót. Tereikkel, szolgáltatásaikkal, kulturális programjaikkal hozzájárulnak az egyén fejlődéséhez, a családok támogatásához és a közösségek megerősödéséhez is.

Az Országos Könyvtári Napok programsorozat bebizonyította az elmúlt közel két évtizedben hogy a könyvtáros szakma legnagyobb összefogása rendkívül sikeres, amit elsősorban a nagyszámú érdeklődő jelez vissza. A könyvtárosok egy héten át olyan lehetőségeket kínálnak látogatóiknak, partnereiknek, amelyek minden évben – a meglévők megerősítése mellett – újabb és újabb, korszerű szolgáltatásokat népszerűsítenek, amelyek nagy része beépül a könyvtárak mindennapjaiba. Jó alkalom ez a programsorozat arra is, hogy erősítse a könyvtárak, a könyvtárosok szakmai-emberi kapcsolatait.

Bízunk abban, hogy az egy hét mozgalmas eseményeivel, programjaival is meg tudjuk mutatni intézményeik értékeit, s azt, hogy a magyarországi könyvtári hálózat egy kikerülhetetlen kapcsolódási pont – a természet, az emberek, közösségek, kultúrák és gondolatok között.

Eger, 2024. szeptember 4.

 

Tőzsér Istvánné
elnök
Informatikai és Könyvtári Szövetség

Települések

Témakörök

Célközönség

Legfrissebb

Könyvtári ügyes kezek
Rumi Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
Rum
Könyvtári ügyes kezek
Cáki Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
Cák
Könyvtári ügyes kezek
Bejcgyertyánosi Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
Bejcgyertyános